A kóladió fogyasztásának előnyei

A kóladió a kakaó rokona és az Afrikában őshonos kólafa termése, amely súlycsökkentő hatásai mellett egészségügyi előnyökkel is rendelkezik. Tulajdonságainak köszönhetően az afrikai bennszülöttek is előszeretettel fogyasztják. A kólarágás egész Brazíliában és Nyugat-Indiában is elterjedt szokás, hiszen a kóladiót számos betegség ellen hatásosnak tartanak, valamint fogyasztásával az emésztési folyamatok is elősegíthetőek.

kóladió


Napjaink legösszetettebb és forradalmi súlycsökkentő terméke a colanuts, amelynek fő hatóanyaga a kóladió-kivonat.

Fogyókúrád dióba zárva!

A colanuts célja: zsírégetés természetesen. Tehát rendszeres fogyasztásával egészséget és szépséget megőrizve csökkenthetjük a testsúlyt. 

Túlsúly problémákkal számos ember küzd manapság, hiszen keveset mozgunk és egészségtelenül táplálkozunk. Ez azonban a legtöbb esetben súlyos betegségek kialakulásához vezet, így érdemes belátni, hogy szükséges a rendszeres mozgás és az egészséges táplálkozás követése. Az új és egészséges élet elkezdéséhez nagyszerű segítség a colanuts táplálék kiegészítő, amely többek között élénkítő, anyagcsere támogató és étvágy csökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik.

A kóladió-kivonat fogyasztása egészségünkre is pozitív hatással van. A továbbiakban pontokba szedve ismerhetjük meg a colanuts fogyasztásának legfontosabb előnyeit.


 - Migrénes fejfájás: A fejfájás kialakulásának fő oka az agyi erek beszűkülése. A kóladió koffeint és teobromint is tartalmaz, amely anyagok képesek tágítani az agyi ereket.

 - Megfázás ellen: A kóladió fogyasztásával kezelhetőek a megfázás tünetei. Hatékony segítség az orrdugulás felszámolásához, a test és a szellem élénkítéséhez, valamint a torokfájás enyhítéséhez.

 - Légzés könnyítése: Magas koffein tartalmának köszönhetően a kóladió hörgőtágító tulajdonsággal is bír, amelynek köszönhetően az asztma és más hasonló betegségek kezelésénél is alkalmazható.

 - Fertőzések elleni védelem: A kóladió kiváló antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, így képes a szervezetet megvédeni a káros szabad gyökök hatásaitól. Továbbá  gyulladáscsökkentő és antimikrobális hatásaival védelmet nyújt a fertőzésekkel szemben.

 - Csontízületi gyulladás ellen: A kóladió hatékony segítség az ízületi gyulladások ellen is. Az ízületi gyulladások kellemetlen fájdalmakkal járnak, amelyeket kutatásokkal bizonyítottan enyhíthetjük kóladió felhasználásával. Ez a tulajdonsága elsősorban antioxidáns hatásainak köszönhető.

 - Impotencia ellen: A kóladió a férfi erőre nézve is egy pozitív termék, hiszen segítségével a férfi impotencia is sikeresen leküzdhető. Segítségével felerősíthető a  nemi szervek vérkeringése, valamint a nemi szervek működése is normalizálható.

 - Stimuláns hatás: A kóladió magas teobromin és koffein tartalmával serkenti a központi idegrendszer működését. Frissíti az elmét, továbbá energiát biztosít a test számára.


Most már részletesen látható, mennyi egészségre pozitív hatása van a kóladiónak, amely elsősorban anyagcsere fokozó és étvágy csökkentő tulajdonságairól ismert. A colanuts segítségével tehát az egészséget támogatva szabadulhatunk meg a felesleges testsúlytól.

Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!